Születéskor minden újszülött baba szeme kék színű?
Nagyon ritka, hogy más legyen, mint kék. Idővel változni fog, a melanin nevű színezőanyag hatására. Nagyjából 6-12 hónap között alakul ki a végleges szem szín, de ez is egyénenként változik.
A kék szem szín ettől függetlenül nagyon különleges. Vannak olyan kék szemű ismerőseim, akiknek a hangulatuk alapján változik a szeme színe. Nem viccelek, sokszor véltem felfedezni, hogy ha fáradtak voltak, szinte szürke lett a szemük, ha haragudtak, akkor mint a borongós ég, olyan lett
Világoskék marad a baba szemszíne, ha egyáltalán nem rakódik le melanin, zöldes, ha mérsékelt mennyiségben, és barna, ha nagy mértékben halmozódik fel.
Maga a szemszín öröklése bonyolult folyamat, mert hordoz magával egy anyai és egy apai gént. Ezek között pedig lehet, hogy valamelyik dominál.
Mit is jelent mindez? Például, hogy a barna színt meghatározó egyik (domináns) gén elfedi a zöld színért felelős géneket. Így, a baba szemének színe rendszerint barna lesz. Hogy tovább gabalyítsuk a dolgot, ennek az ellenkezője is előfordulhat, igaz, jóval kisebb valószínűséggel. Ennek a hátterében pedig speciális genetikai folyamatok állnak.
Nem kell tehát a legrosszabbra gondolni, ha két zöld szemű embernek kék szemű gyermeke születik: ki kell várnia azt a pár hónapot, míg kikristályosodik a végleges forma. Ám ha ez mégsem következik be, és a baba kékszemű marad, annak sem feltétlenül a legrosszabb az oka! Csalafinta ám ez a genetika…